2008. április 13., vasárnap

2005. évi 3. szám

Új Magvető
2005. 3. szám

TARTALOM
„...él bennem a Krisztus” Tóthné Bede Krisztina gondolatai pünkösdről 1
Pataky Éva verse – Te mindenhol jelen vagy! 2
Akinek mindenre volt ereje a Krisztusban – 2 éve hunyt el Sütő Gyula 2
Mit is ünneplünk Pünkösdkor? 3
Új pápa a római katolikus egyház élén 3
A szavak nélkül beszélő könyv – nem csak GYEREKEKNEK 4
Recept 6
Májusi és júniusi alkalmaink 7
A gyülekezet elérhetőségei 7
A gyülekezet rendszeres alkalmai 8


„...él bennem a Krisztus!”
Az összes keresztyén ünnepünk közül leginkább a pünkösddel nem tudunk mit kezdeni. A zavart az okozza, hogy egyszer Istenről beszélünk, egyszer Jézusról, egyszer Szent Lélekről, és nem értjük, hogy ha mindhárom személy Isten, mire való a megkülönböztetés? Ráadásul a pünkösd olyan megfoghatatlan! A karácsonyban, nagypéntekben, húsvétban van valamilyen látványos dolog. Karácsonykor ott a jászol, nagypénteken ott a kereszt és olyan jól lehet siratni, a húsvétot pedig gyönyörűen feldolgozták képzőművészek. Pünkösdkor semmi ilyesmi nincs.
Mennyire más a mi mai pünkösdi ünneplésünk, mint az első volt. Mi ugyanis beszélni szoktunk a Szent Lélekről, pedig nem ezt kellene tennünk. Az első tanítványok nem beszéltek róla, hanem átélték személyesen a Szent Lélek érintését. Mi szép és okos dolgokat tudunk mondani az embereknek a Szent Lélekről, pedig a valóság az, hogy a Szent Lélek mond hatalmas kijelentést a Krisztusról a tanítványokon keresztül. A tanítványok nem akarták boncolgatni, hogy kicsoda a Szent Lélek, hanem átadták életük irányítását Neki, és engedték, hogy átformálja őket. Más emberekké lettek. „A Szent Lélek leszáll és minden megváltozik, megnyílik szemed, A Szent Lélek leszáll és új emberré leszel, meglátod Őt, aki szeret, meglátod Őt, Jézust.” – ahogy egy mai evangéliumi ének szól.
Miben állt a változás? Eddig Jézussal jártak, látták, beszélgettek Vele, most már Jézus él bennük. Pünkösdkor arról van szó, hogy ne csak valamit (ajándékot, áldást, erőt) várjunk, hanem Valakit. Azt a csodát, hogy Jézus megelevenedik a szívemben, és már nem kívülről szól hozzám; az Isten Igéje is életre kel... Ez az újjászületés. A vallásos ember mindenféle dolgot kér Istentől, mindig van valamije: vigasztalás, békesség, de az újjászületett embernek Valakije van: élő Krisztusa.
Az első időkben a legnagyobb ünnep a pünkösd volt, később áttolódott a hangsúly a karácsonyra. Talán azért, mert könnyebb ajándékokat adni, mint önmagunkat átadni Isten szolgálatára. Könnyebb Jézus világrajöttéről egyszer egy évben beszélni, mint az Ő üzenetével elmenni a világba. Jézus jelenlétét még csak-csak kívánjuk, hogy rántsa ki életünk elakadt szekerét a kátyúból, de hogy bennem éljen?!? Pedig Jézus vagy bennem él, vagy nincs velem.

Tóthné Bede Krisztina

VERS
Ez alkalommal Pataky Éva testvérünk egy versét közöljük, aki – mint az alábbi sorok ékesen bizonyítják – nem csak ecsettel a kezében képes a befogadó szívében és gondolataiban építő és elgondolkodtató képzeteket kelteni, hanem tollal is.

Te mindenhol jelen vagy!

Ha Te tudnád
Édes Istenem,
Házadba betérni
hogy hiányzik nekem!

Bár tudom,
mindenhol Rád találok,
ha kereslek, s
Hozzád kiáltok!


Ha az utcán
bolyongva járok,
reggel, délben vagy este,
dolgozva vagy megpihenve:

Te mindenhol jelen vagy,
csak keresni kell Téged, s
aztán már oly könnyű
az élet,
ha a házadba csendben,
imádkozva betérek.
Pataky Éva


Akinek mindenre volt ereje a Krisztusban
Két éve hunyt el ft. Sütő Gyula lelkész, missziói szuperintendens

Ezerkilencszázkilencvenháromtól haláláig, 2003. március 9-ig a Buenos Airesi magyar református gyülekezet pásztora, és a teljes dél-amerikai magyar reformátusság zsinati képviselője volt ft. Sütő Gyula. Élete és munkássága maradandó nyomot hagyott e közösségek életén. Halála évfordulóján szeretettel emlékezzünk rá, és adjunk hálát őérte az Örökkévaló Istennek!
Sütő Gyula 1925. október 20-án, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dédesen született, bányász-földműves család gyermekeként. Már 11 éves korában találkozott a tiszta evangéliummal, midőn hallotta Döbrössy Lajos albániai misszionárius bizonyságtételét. Megtérésére 23 éves korában került sor, Schréter Ferenc ev. Lelkész evangélizációján, a miskolci Kakas templomban. Az ez alkalommal kapott elhívásnak engedelmeskedve iratkozott be az akkor megnyílt Hajdúböszörményi Misszionáriusképző Iskolába, miután addigra már levelező úton leérettségizett, és dolgozott is, előbb faluja körjegyzőségén, majd a Társadalombiztosító miskolci pénztáránál. Miután sajnálatos módon az iskolát 1949-ben bezárták, harmóniumtudását kamatoztatva a Bács-Kiskun megyei Szeremlén vállalt kántori állást. Itt ismerkedett meg feleségével, itt házasodott és született meg 1951-ben első gyermeke. 1952-től Sztálinvárosban a Vasműben dolgozott 30 évig, ebből 26-ot fizikai munkásként. 1956-ban a felkelés mellé állt, a Szabad Rákóczi Rádió munkatársa, egy ideig vezetője volt. A felelősségre vonást isteni kegyelemből elkerülte. Munkája mellett gyülekezetekben helyettesített, idegenvezetett, 1968-tól külföldön is. Útjai során Bibliákat is csempészett, ez vezetett végül 1979-ben idegenvezetői karrierjének végéhez, az orosz vámon fennakadt velük. Ezt követően kapcsolódott be a Dobos Károly vezette lepramisszióba. 1982-ben nyugdíjba ment, majd egy testvér tanácsára 1983-ban beiratkozott a Teológia levelező tagozatára, hogy a történelem által félbeszakított tanulmányait befejezze. 1987-ben fejezte be tanulmányait, Kisegítő szolgálatra a budapesti Wekerle-telepre, segédlelkészi szolgálatra pedig a Baranya megyei Vajszlóra rendelték ki. A Reformátusok Lapjában megjelent hirdetés nyomán itt éledt fel benne a régi elhívása, amely misszióra szólt, jelentkezett hát dél-amerikai szolgálatra. Bár – saját megítélése szerint – legkevesebb eséllyel indult a pályázaton, mégis őt választották. 1993 februárjában érkezett meg Buenos Airesbe. Itt végzett szolgálata nem csak a református gyülekezet gondozása volt, hanem szolgált a Krisztus Keresztje Evangélikus Gyülekezetben, a leprások között s az Öregotthonban, de még a chacói magyarok között is. A Hungáriában is tartott Istentiszteleteket, a Zrínyi Körben pedig órákat adott.
2003. március 9-én, egy vasárnapi gyülekezet ebédet követően lett rosszul, és lakásán érte a halál. Hamvait hazaszállították és ott helyezték a feltámadásig nyugalomra.
(A 2000. október 2-án kelt önéletrajzának kivonatát készítette: Tóth L. Kristóf)


Mit is ünneplünk Pünkösdkor?
A feltámadás ünnepe után hét héttel ünnepli az evangéliumi keresztyénség Pünkösdöt. Az ünnep neve görög eredetű, az ötvenedik jelentésű πεντεκοστη (ejtsd: pentekoszté) szóból ered. Az ószövetségi aratási ünnepnek – a Sávuótnak (שבות), azaz a Hetek ünnepének, amely az egyiptomi kivonulás ünnepét, a Pészachot hét héttel (7x7=49) követi – idejére esik a Szent Lélek kiáradásának újszövetségi ünnepe.
Jézus feltámadása után megjelent a tanítványoknak, több asszonynak, majd – Pál leírása szerint (1Korinthus 15,4-7) – több mint ötszáz embernek. Negyven napon át folytatta szolgálatát, tanította tanítványait, majd a Jeruzsálem melletti Olajfák Hegyéről felvitetett a mennybe. A mennybemenetelét ünnepeljük pünkösd előtt 10 nappal, a római katolikusoktól átvett nevű áldozócsütörtökön. Jézus eltávozásakor missziói parancsot adott – ez alapján gyakoroljuk a keresztség sákramentumát – és megígérte, hogy amíg ugyanott, az Olajfák hegyén vissza nem tér, Szent Lélek fogja segíteni követőit. A tanítványok Jézus felvitetését egész máshogy élték át, mint nagypénteki halálát. Akkor a reménytelenségbe hullottan keseregtek, amíg meg nem jött a vasárnap hajnali hírnök, a magdalai Mária az Úr feltámadásával, pünkösdre, a Szent Lélek eljövetelére azonban boldog várakozással tekintettek. Míg Nagypéntek után a tanítványok félve és reszketve voltak együtt, addig a Mennybemenetel után „a felső szobában (...) valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (Apostolok Cselekedetei 1,14) Így várták a Szent Lélek eljövetelét.
A Hetek ünnepe alkalmával sok zarándok ment fel Jeruzsálembe, ezért amikor a hangos zúgás betöltötte a levegőt, sokan sereglettek oda, ahol Péter és a többi tanítvány tartózkodott. A legújabb nézetek szerint ez a hely nem volt más, mint maga a jeruzsálemi Templom, egész pontosan annak előcsarnoka. A hagyományos felfogás szerinti helyszín – a tanítványok lakása – amúgy azért is kétséges, mert még a szűk utcán sem lett volna hely annyi embernek, amennyiről a Biblia tudósít, nemhogy a helyiségben. Amikor megtörtént a csoda, azaz kiáradt az Isten Lelke, nagy zavar támadt, bár a jelenlévők vallásos emberként ismerték a próféciát, amint azt Jóel próféta megírta könyve 3. fejezetének első két versében. Ismerni egy csodát, vagy hallani róla azonban egészen más, mint átélni. A tanítványok pedig megváltoztak. Bizonytalan, félős, állhatatlan csoportból erős, szilárd hitvallókká lettek. Látjuk, mit tett a Szent Lélek Péterrel. A gyorsan lelkesedő, de hamar megijedő halász, aki háromszor tagadta meg mesterét Nagypénteken, olyan prédikációt tart az összegyűlt sokaság előtt, hogy háromezer ember csatlakozik az Úr követőihez. Ezekből jön létre az első újszövetségi gyülekezet. Hajlamosak vagyunk arra, hogy Pünkösdöt az egyház születésnapjaként ünnepeljük, holott ennél sokkal több történt. Az Isten Szent Lelke kiáradt, s ezzel megkezdődött az utolsó világkorszak, amely az Úr Jézus második eljöveteléig tart. Megindult a keresztyénség gyülekezetekbe szerveződése, és a máig tartó misszió.
Nem lesz azonban örökké a Földön az Isten Lelke! Az elragadtatáskor, azaz amikor Jézus megjelenik a felhőkön, és magával viszi az akkor élő, és feltámasztott igaz követőit (1Thesszalonika 4,17 és következő versek), Szent Lélek sem marad hátra. Azok, akik visszamaradtak – tehát akik nem tértek meg az Úr visszajöveteléig – a Gonosz uralma alá kerülnek. Akik tehát az elragadtatás után ismerik fel Jézusban a Messiást, Szent Lélek segítsége nélkül kell megharcolniuk hitük harcát, és sorsuk vértanúság, mert az Antikrisztus uralma nem turi meg a keresztyéneket.


Új pápa a római katolikus egyház élén
Elhunyt II. János Pál, a konklávé Joseph Ratzingert választotta új pápává

Április 9-en elhunyt a lengyel származású Karol Woytila, aki II. János Pál néven 26 évig volt a római egyház vezetője. Elhunyta alkalmából gyülekezetünk levélben fejezte ki együttérzését a Katolikus Magyar Egylet vezetősége és tagsága felé.
Bölcskey Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke „Búcsúzunk - mi is” címmel nyilatkozatban fejezte ki gyászát és együttérzését a pápa elhunyta és temetése alkalmából. Többek között méltatta, hogy II. János Pálnak a Magyarországi Református Egyház irányában tett legkiemelkedőbb és legmerészebb döntése az volt, amikor a katolikus egyházfő debreceni látogatásakor, 1991 augusztusában megkoszorúzta a gályarabok emlékművét. Ez a lépése is egyike volt azoknak a megengesztelődéseknek, amelyekkel az „egyház gyermekeinek” az emberiség régmúlt és közelmúlt történelmében elkövetett bűneiért bocsánatot kért.
Az új pápa, Joseph Ratzinger, aki XVI. Benedek néven lépett trónra, megválasztását a következőképpen kommentálta a református püspök: A Magyar Református Egyház nem lepődött meg azon, hogy a korábbi pápa közeli segítője, a konzervatív felfogású, briliáns felkészültségű teológus, Ratzinger bíboros lett a katolikus egyház új vezetője. „Nagy befolyású és tekintélyu vezetője volt eddig is a vatikáni apparátusnak, különös tekintettel a tanbeli kérdésekre, tehát komoly meglepetést nem okozott az ő megválasztása” - mondta. Bölcskey szerint „a következetes, konzervatív teológusként ismert Ratzinger karakterében más lesz, mint elődje volt, de a tanbeli, ideológiai változás nem várható az egyház politikájában”.
(az MTI jelentése alapján)


A szavak nélkül beszélő könyv
Az itt következő írás gyerekeknek szól ugyan, de minden felnőttnek is hasznára válik, ha elolvassa!

Kedves gyerekek!
Ha szerettek ollóval, ragasztóval bánni, akkor most itt a remek alkalom, hogy készítsetek magatoknak egy szavak nélkül is beszélő könyvet. Vegyetek egy-egy fekete, piros, fehér, zöld és arany színű papírt, vágjátok tetszőleges méretre, és ebben a szín-sorredben ragasszátok össze a gerincét. Kész is a „könyv”!
Ennek a könyvnek a színei a világ legszebb történetét mondják el nekünk. Néha jól esik egy köny utolsó lapjaiba belelapozni, hogy megtudjuk, jó vagy rossz lesz-e a vége? Kezdjük ezt a könyvet is a végén!
Az arany oldal a Mennyre emlékeztet. Tudod, mi az a Mennyország? Az Isten otthona, amely az Ő sugárzó fényességével van tele. „Az Isten világosság, és nincsen Őbenne semmi sötétség.”? Isten nagyon sok mindent elmond az Ő otthonáról. A Bibliából tudjuk, hogy a Menny minden utcája tiszta aranyból van.2 Ott senki sem lesz beteg, senki nem hal meg.3 Mégis az a legcsodálatosabb, hogy az Atya Fia, az Úr Jézus is ott van. Isten alkotta a mennyet és a földet. Téged is Ő teremtett. Nagyon szeret téged, és azt akarja, hogy Vele légy majd egykor, a Mennyben is. Az Úr Jézus, mikor itt járt a földön, ezt ígérte: „Elmegyek és helyet készítek nektek!”4 De van egy dolog, aminek semmi helye a Mennyben. Ez a bűn. Mivel te is és én is bűnösök vagyunk, Isten útja helyett a saját magunk által elképzelt utakon akarunk járni. A bűn mindaz, ami nem tetszik Istennek. A bűn nyomort és bánatot okozott a világon. A Bibliából tudjuk, hogy mindenki vétkezett.5
A fekete oldal a bűnös útjainkra emlékeztet. Sötétben botladozunk, és nem találjuk az utat. A bűn választ el a szent Istentől 6 Isten azt mondja, hogy a bűnt büntetés követi. A bűn büntetése halál.7 De Isten azt is jól tudja, hogy magadtól nem szabadulhatsz meg a bűneidtől. Tudta, hogy olyan jó sohasem tudsz lenni, hogy Őt ki tudd engesztelni. De mivel szeret téged, utat készített neked a megbocsátáshoz.
A piros szín az utat jelképezi, amelyet Isten adott, hogy megszabadulhass a bűneidtől. Isten elküldte a Mennyből az Úr Jézust, hogy magára vállalja a bűneinkért járó büntetést.8 Az emberek keresztre feszítették Isten Fiát, és amíg Ő ott függött, Isten valamennyi bűnödet Reá helyezte.9 És Ő szenvedett, mígnem ezt mondta: „Elvégeztetett!” Jézus drága vére kifolyt értünk. „Az Ő [Isten] Fiának vére megtisztít minket minden buntől.”10 Nincs más út, hiszen Isten mondja: „Vérontás nélkül nincsen bunbocsánat.”11 Jézus nem csak meghalt érted, hanem fel is támadt, és Ő ma is élő Megváltó!12
A fehér oldal. A könnyek nem mossák le a bűnt. Az imádság sem, a jó cselekedetek sem tisztítanak meg. Egyedül Jézus tisztíthat meg! Ez az oldal a tisztaságra emlékeztet. Mindenkiért meghalt Jézus? Igen! Mindenki a mennybe fog jutni? Nem, mert sokan nem hisznek benne, és nem fogadták el Őt Megváltójuknak.13 Csak Jézuson keresztül lehetsz Isten gyermeke! A mennybe akarsz kerülni? Elhiszed-e, hogy Jézus a te bűneidért is meghalt? Döntened kell! Isten megígéri, hogy veled marad.14 Kérd Őt arra, hogy segítsen neked minden nap Istennek tetsző életet élni. Ha újból bűnt követsz el, valld be azt Neki, és Ő megbocsátja.15 Kérd az Ő segítségét, hogy tiszta maradhass!
A zöld oldal arra az új és örök életre emlékeztet, amit kaptál Istentől. Zöld színűek a fák, virágok levelei. Ha elfogadod Jézus Krisztust, olyan vagy, mint egy újszülött kisbaba Isten családjában. A Biblia azt tanácsolja, hogy „növekedjetek a kegyelemben és az Úr Jézus ismeretében!”16

Néhány dolog, ami segíthet a növekedésben:
1. Figyelj Istenre, tanuld az Isten Igéjét, ha lehet, kívülről is.17
2. Beszélj Istennel – imádkozz!18
3. Beszélj Istenről – tégy bizonyságot!19
Tiszteld Istent – járj Istentiszteletre, Bibliaórára, gyülekezetbe, olyan helyre, ahol Isten Igéjét igazán hirdetik!20
Szeretettel: Krisztina
??János első levele 1,5 ?2Jelenések 21,21 ?3Jelenések 21,4-23; Zsoltárok 16,11 ?4János evangéliuma 14,3 ?5Pál levele a rómaiakhoz 3,23 ?6János első levele 1,5 ?7Pál levele a rómaiakhoz 6,23) ?8János evangéliuma 3,16 ?9Ézsaiás próféta könyve 53,6 ?10János első levele 1,7 ?11Zsidókhoz írt levél 9,22 ?12Pál első levele a korinthusiakhoz 15,3-4 ?13János evangéliuma 1,12 ?14Zsidókhoz írt levél 13,5 ?15János első levele 1,9 ?16Péter második levele 3,18 ?17Pál második levele Timótheushoz 2,15; Zsoltárok 119,11 ?18Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 5,17 ?19Márk evangéliuma 16,15 ?20Zsidókhoz írt levél 10,25

Recept
Az egyetlen máglya, ami helyénvaló egy református templomban
Többen kérték a március 20-i közös ebéden „elhangzott” máglyarakás receptjét. Nos íme a laktató és egyszerű édesség elkészítésének módja a Buenos Airesben fellelhető alapanyagokból:
Hozzávalók 8 személyre: 1 liter tej, 450 g kifli, bagett vagy pan mignon, 250 g cukor, 2 alma, 1 kávéskanál vaníliaaroma, 6 tojás, 2 evőkanál baracklekvár (damasco), 100 g mazsola, 100 g darált dió.
Elkészítése: a kenyeret kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk. A felmelegített tejbe belekeverjük a cukrot, a vaníliát és a tojások sárgáját, majd ezt a keveréket ráöntjük a kenyérre. Kivajazott tepsibe öntjük a lucskosra ázott kenyér felét. Erre rászórjuk a mazsolát (ezt bele is keverhetjük a tésztába), és a diót (ezt ne), és lefedjük az egyik meghámozott, kicsumázott alma szeleteivel. Erre rátesszük a lucskos tészta második felét, és a levet is ráöntjük, majd befedjük a másik alma szeleteivel. Közepes lángon kb. 1 órát sütjük. Ha elkészült, kivesszük a sütőből és hűlni hagyjuk. Ha már nem forró, a tojásfejérjékből cukorral kemény habot verünk, belekeverjük a két kanál lekvárt, rákenjük a tetejére és visszatesszük a sütőbe. Addig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz. Vigyázat, a tojáshab hamar megég! Jó étvágyat!

Pünkösdi alkalmaink:
Május 15-én 10.00 órakor Pünkösdi Istentisztelet úrvacsorával és zenés áhítattal. Vivaldi: Concierto en la menor. Előadja Schirl Pál hegedűn és Néstor Queral zongorán
18-án 11.00 órakor Pünkösdi úrvacsora az Öregotthonban

Májusi és júniusi alkalmaink:
Május 19-én 19.00 órakor Dr. Balla Imre emléktáblájának avatása
22-én 10.00 órakor Családi Istentisztelet, gyülekezeti ebéd (kivételesen a hónap 4. vasárnapján!)
Június 19-én 10.00 órakor Családi Istentisztelet, zenés áhítat, ebéd. Elhangzik: J. Ch. Bach szonátája. Előadja Schirl Pál hegedűn és Néstor Queral zongorán

Rendszeres alkalmaink
Az év minden vasárnapján, valamint karácsonykor délelőtt 10.00 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban (Ramón Freire 1739). Márciustól decemberig minden hónap első szerdáján 16.00 órától Bibliaórára várunk mindenkit. A Szent István Öregotthonban (Pacífico Rodríguez 1162, Chilavert) minden páros héten szerdán 11.00 órakor tartunk Istentiszteletet. Minden hónap harmadik vasárnapján Családi Istentisztelet, melynek keretében zenés áhítat és spanyol nyelvu igehirdetés van, vele párhuzamosan ifjúsági alkalom.

A Gyülekezet elérhetőségei
Ramón Freire 1739, Buenos Aires, Capital Federal. Telefon: 4551-4903.
A lelkész elérhető a fenti címen, telefonon, továbbá
a ???????????@axelero.hu e-mail címen és a (15) 5746-6505 mobilszámon is.

A magvető vet, az olvasó pedig terem. Jó gyümölcsöket.












2005. évi 2. szám

Új Magvető
2005. 2. szám


TARTALOM
De la Cuaresma (en castellano) - Rev. Gabriel Miraz gondolatai a böjtről spanyolul 1
Schirl Pál verse – Kereszt a Comechingone ormán 2
Kell-e böjtölnie a református embernek? Válaszol: a Biblia és a II. Helvét Hitvallás 3
Feltámadás vagy húsvét 3
Córdobában járt a lelkész 4
A Biblia mellett elcsendesedve 6
Megindult a Gyülekezet internetes honlapja! 7
Rejtvény 7
Márciusi és áprilisi alkalmaink 8
A gyülekezet rendszeres alkalmai 8
A gyülekezet elérhetőségei 8

De la Cuaresma
- en castellano -
El tiempo cuaresmal nos prepara como fieles para poder entregarnos más intensamente a oir la palabra de Dios y a la Oración, para poder celebrar desde el acto de comunidad el misterio pascual de Cristo, sobre todo mediante el recuerdo o la preparación del Bautismo y la acción penitencial que nos examina mas profundamente desde nuestro interior para poder acercarnos a mirar a la Cruz del Calvario.
La Cuaresma es ante todo un tiempo de preparación para vivir la Pascua del Senor. Considerado en la esfera personal es tiempo de conversión, de renovación cristiana. Esta no puede predicarse como un mero perfeccionamiento moral, sino como una profundización en nuestra condición de bautizados, convertidos a Cristo e incorporados a su misterio pascual. Ademas de este enfoque cristocentrico y pascual, la Iglesia quiere que se viva la dimensión social de esta preparación penitencial.
La penitencia del tiempo cuaresmal no debe ser solo interna e individual, sino tambien externa y social.
No debemos dejar tambien de practicar en este tiempo de preparación la lectura de la Palabra de Dios orientada a este tiempo liturgico y el repaso de la "sana doctrina" de nuestra Iglesia, que seguramente servira para orientar mejor nuestra vida en la Fe.
Celebremos con gozo y esperanza este tiempo, porque aquel Cristo renovara una ves mas ese compromiso que asumio hace muchos siglos atras cuando dio cumplimiento en esa Cruz de morir por mi hoy y siempre para poder salvarme en su sangre derramada.
Por ultimo hermanos vivamos este tiempo en una permanente entrega al Senor.
Rev. Gabriel Miraz

VERS
Schirl Pál presbiterünk januárban Merlóban járt, melyet a "Comechingones" lánchegyek határolnak. A név a régi indiántörzs neve, háromszáz millió éves kövek vannak ott, amit a külföldiek potom pénzen megvásárolnak és kivisznek. Ottjártában megihlette egy kereszt, e verset közöljük most.

KERESZT A COMECHINGONE ORMÁN

Január 2005- Zengúz

Korán kelek reggel
a sziklán a kereszt tündököl,
-néma szerenád-
A magasban kavicsöböl
saskeselyűk szállnak,
béke, napfény, nincsen vád!
A kereszt vár, nem kér számadást
"Tutti "erőfeszítést "solo" virtuozitást!
27.01.- Megszületik Mozart Amadeus
imígyen köszönt most "Gézengúz",
"Wolf-gang" halk "farkas lépés",
zenéd kristálytisztán mesés
Neked is volt nehézséged,
talán Salieri,
Varázsfuvola, Papageno.
Zoroasztro, nem szép Nefertiti.
Szintén 27.01. meghalt Verdi
út Traviatától- Requiem,
ívtávlatok ´s a szívem
megint a keresztre irányul,
"mert ezer esztendő annyi előted"
csak percnyi csend, az ember kisded
vergődik, olykor könnye hull.
A kereszt magányosság
Gerendái keresztöződnek,
magasban vágyak repülnek,
rímek simulnak,
ellentétek és szerelmek
végre elcsitulnak,
-pianissimo-
Merló, január, kereszt
forró emberi örvényben,
fény és bíztatás,
a magassághoz vezető
végtelen ösvényen!
Schirl Pál

Kell-e böjtölnie a református embernek?

Böjt első vasárnapján, az Istentisztelet utáni beszélgetésben felmerült a „református” böjt kérdése. Az Új Magvetőnek a böjtről szóló különkiadása mellett érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a Bibliai Nevek és Fogalmak című evangéliumi kötet mit ír erről:
„BÖJT, BÖJTÖLÉS. A böjtölés, vagyis az ételtől-italtól [nem csak ezektől, hanem mindentől, ami a test kívánsága - TLK] rövidebb-hosszabb ideig való tartózkodás rendszerint az istentiszteleti és kultikus gyakorlattal kapcsolatos szokás volt, amelyet gyakran említ a Biblia. Az egyetlen [parancsolt - TLK]böjtöt, amelyről a mózesi törvény rendelkezik, a nagy engesztelési napkor tartották (3Móz 16,29.31; Jer 36,6). Böjtöltek rendkívüli alkalmakkor, pl. mikor az egész nép bűnbánatot tartott, vagy amikor valami fenyegető veszélyt akartak így elhárítani (1Sám 7,6). Jézus korában a szigorúan vallásos zsidók rendszeresen böjtöltek (Lk 2,37; 18,12), s maga Jézus is böjtölt megkísértetésekor a pusztában (Mt 4,2). A gyülekezetek is böjtöltek rendkívüli alkalmakkor, amikor szükség volt a buzgó imádságra (Csel 13,2–3; 14,23). Jézus rámutat, hogy tanítványai egykor majd böjtölni fognak, de nem parancsolta ezt meg (Mk 2,18–22).”
Szintén nem érdektelen a 2. Helvét Hitvallás idevonatkozó részeit megvizsgálni. „Minél súlyosabban elítéli Krisztus egyháza a dobzódást, részegeskedést és minden bujaságot és mértéktelenséget, annál buzgóbban ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis semmi egyéb, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mértékletessége, tehát testünknek fegyelmezése, fékentartása és megsanyargatása, amit a felmerülő szükség szerint vállaltunk magunkra; ezáltal megalázzuk magunkat Isten színe előtt és a testtől elvonjuk a táplálást, hogy annál könnyebben és szívesebben engedelmeskedjék a léleknek. Ezért nem böjtölnek azok, akik ezekkel a dolgokkal nem törődnek, de azt hiszik, hogy böjtölnek, ha egyszer napjában megtömik a hasukat és egy bizonyos vagy megszabott időben tartózkodnak bizonyos ételektől azt gondolván, hogy pusztán ennek az elvégzésével kedvében járnak az Istennek és jót tesznek. A böjt a szentek imádságának és minden erénynek támasza.”
A II. Helvét Hitvallás XXIV. fejezetének (Az ünnepnapok, böjtök és az ételekben való válogatás) 4. bekezdése.

Feltámadás vagy húsvét?
A múlt hónapban, amikor a februári és márciusi gyülekezeti rendezvénytervet készítettem, többször ide-oda változtattam az április 27-28-i Istentiszteletek címét. Szívem szerint Feltámadási Istentiszteletet írtam volna, azonban a hagyomány és a közérthetőség Húsvéti Istentiszteletet köveltelt volna. Végül aztán Feltámadásit írtam, azzal, hogy ebben a számban – mivel kissé több hely áll rendelkezésre – kifejtem, miért.
A tavaszi (illetve itt, a déli féltekén őszi) napéjegyenlőség (március 21.) utáni holdtöltét követő vasárnap az apostolok kora óta az Úr Jézus feltámadásának ünnepe. (Egyébként minden vasárnap is ezt ünnepeljük, nem az ótestamentumi hetedik napot! Örömmel vettem észre, hogy itt, Argentínában a naptárakban még a vasárnap a hét első napja. Magyarországon sajnos már az egyházi kiadású naptárakban is a hétfő.) A húsvét név pedig onnan ered, hogy a hamvazószerdával kezdődő negyven napos nagyböjti időszak után ezen a napon lehetett először újra húst venni magunkhoz, azaz húst enni. Talán kis öniróniával megjegyezhetjük, hogy nekünk, magyaroknak, még az Úr feltámadásának megünneplésében is a (hús)evés a legfontosabb. Az ünnep neve az angolban Easter, a spanyolban Pascua, tehát Jézus páskabárányként meghozott áldozata van a középpontban.
Nevezzük nyugodtan Húsvétnak, és ne felejtsük el, hogy e napon Jézusunk azért támadt fel a halálból, hogy nekünk ne kelljen félnünk többé attól.

Córdobában járt a lelkész
Elöljáróban le kell szögeznem, hogy soha nem voltam cserkész – mint még annyi más sem –, és szinte felnőttkoromig nem is tudtam semmit erről a mozgalomról. Eleinte úgy láttam, hogy a kommunista úttörőmozgalom vallásos változata, de hamar rá kellett jönnöm, hogy pont fordítva van. Az úttörőmozgalom másolta le a régóta sikeres cserkészetet, sikertelenül, mert a szívét és az eszét vették ki: a hitet és a hazaszeretetet. Ilymódon cserkésztáborban sem jártam soha, sehol, hát még Córdobában. Így aztán elég izgalmasnak ígérkezett ez a kirándulás. Eredetileg egy táborzáró Istentiszteletről, áhítatról volt szó a lányok táborában, végül a fiúkhoz mentem, és nem kevesebb, mint három teljes napra.
Az utazás és odatalálás izgalmai csak fokozták várakozásomat. Életemben csak egyszer (Hollandiába menet, 1992-ben) utaztam ennyit busszal. Az út azonban nem volt kellemetlen. Az ülés kényelmes, a táj – hajnaltól – szép volt. Amikor azonban a Los Reartes nevű buszmegállóban állva a távolodó busz után néztem, majd visszafelé, ahol a mintegy 750 kilométeres távolságban Buenos Airest sejtettem, összeszorult a szívem. Az elsőre világos volt, hogy nem ott vagyok, ahol a cserkészek várnak. Hogy jó helyen szálltam le, egy portás útbaigazításából kiderült: bólogatott, hogy Sí, sí, aquí este Los Reartes, más o menos diez kilometros de eso dirección. Nem szaporítom a szót, legyalogoltam a tíz kilométert, és pont amikor kezdtek lemondani a cserkészek arról, hogy odaérek, megérkeztem. Magamból kiindulva el tudtam képzelni, mennyire vágytak egy lelkész jelenlétére a táborban, de soha, egy pillanatra sem éreztették ezt velem. Én pedig igyekeztem mindenben részt venni. Játékokban, zászló fel- és levonásban, fürdésben, ételkészítésben és elfogyasztásban. Amikor pedig kedden délelőtt letelepedtünk egy fa alatt leterített ponyvára, már tudtunk egymásról pár dolgot, és amikor a Bibliáról kezdtem beszélni, többen figyeltek érdeklődéssel, mint ahányan nem. Az áhítatban azt tartottam legfontosabbnak elmondani, hogy Isten bárhol, bármikor és bárki által megszólítható, és hogy bármi bajban vagy segítségre szorultság esetén lehet Hozzá fordulni. Jó beszélgetés alakult ki, és szívesen énekeltek is.
Ugyanaznap délben a lányok táborhelyére voltam hivatalos, amely két-három kilométerre volt a fiúkétól. Ott csak a nagyobb lányok voltak jelen, mert a kisebbek portyázni mentek. A fiúkat korábban gyakorlatilag egyáltalán nem ismertem, ezért volt jó, hogy az Istentiszelet előtt két napot együtt voltunk. A lányok közül többeket viszont már ismertem a ZIK-ből, a magyar oviból, és máshonnan. Így nem volt nagy gond, hogy csak az áhítat idejét töltöttem velük, tudtunk hasonló kiindulópontból beszélgetni, mint a fiúkkal, de egész máshová eljutni. Az imádság és az éneklés itt is hozzátartozott az alkalomhoz. Jó hangulatban tudtam az Isten szeretetéről és hűségéről szóló üzenetet átadni. Az alkalom után vendégül láttak egy finom ebéddel.
Mire a fiúkhoz visszaértem, már a postrenél tartottak, jutott nekem is dinnye. Délután túlélési gyakorlat volt, a fiúk megtanulták, hogy eltévedés esetén hogyan juthatnak vízhez, élelemhez, és mi mindent meg lehet enni az erdőben. A sült hangyát azóta is emlegetem.
Szerdára már csak a táborbontás és a hazautazás maradt hátra. Ez is jó hangulatban telt. Egy kis Villa Belgranoi városnézés és pizzavacsora után a buszon éjszakába nyúló nótázás következett, amit lassan-lassan nyomott csak el az alvók egyre népesebb táborának egyenletes szuszogása.
Mire mindenki felébredt és magához tért, már csak pár kváderre voltunk a Hungáriától, ahol a szülők várták a gyerekeket. Tetszett, hogy közösen pakoltunk ki mindent a buszból, és volt energia egy ünnepélyes táborzárásra, melyen az ima megintcsak az én feladatom volt.
Merem mondani, hogy a végére összebarátkoztunk, és – a második bekezdés közepén leírtak fényében – különösen jól esett, hogy Kerekes Marci, a fiútábor vezetője őszintén és érezhetően a többiek nevében is úgy köszönt el, hogy örültek, hogy velük voltam.
Remélem, hogy lesz folytatás...
Tóth L. Kristóf

A Biblia mellett elcsendesedve
„Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: »Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?« Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: »Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.« És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?« Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János evangéliuma 8,3-11)

A törvény azt parancsolta, akkor mi helye a kérdésnek? Az írástudók alatt azokat kell értenünk, akik az Írásokat, azaz az Ószövetségi Szentírást ismerték és feljogosítva érezték magukat arra, hogy azt magyarázzák is. A zsidók között gyakorlatilag nem volt írástudatlan, azaz analfabéta férfi, mert a zsinagógában megtanultak írni és olvasni a szent szövegeket. Ezek az emberek tehát, akiket itt a Biblia írástudóknak nevez, valójában képzett törvénytudók, mai kifejezéssel élve hivatásos egyházjogászok voltak. Az ő szájukból tehát a kérdés kicsit úgy hangzott, mint ha ma Polt Péter legfőbb ügyész feltenné a kérdést: itt ez a tetten ért tolvaj, meg kell-e büntetni? Nyilvánvaló tehát, hogy próbára akarták tenni Jézust. Az igazságot – amit az ő szemükben a Tóra képviselt –, vagy az Őáltala hirdetett kegyelmet részesíti-e előnyben? Jézus azonban tettével rámutat, hogy Isten igazságossága nem játszható ki kegyelmével szemben. Itt nem hangzik el, de a kulcs az, hogy Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti. Annyira, hogy Jézust adja oda, hogy mindezekért a bűnökért eleget tegyen.
Ez a történet vajon kiről szól? Kinek a bűnéről? Szerintem nem az asszonyéról, hanem a jelenlévőkéről. Az írástudók, és velük együtt a kövezni összegyűlt tömeg erkölcsi felsőbbrendűségének tudatában akart ítélkezni – a házasságtörést elkövetett asszony, és a megszokott gondolkodásukat megzavaró, lelki békéjüket felkavaró, az Istennel kapcsolatos dolgokban roppant idegesítő dolgokat állító rabbi felett. Jézus azonban – megint önmagához méltóan – fordít egy nagyot a helyzeten, és szállóigévé lett kijelentése Az vesse rá az első követ, aki nem vétkes! elhangzásával egy csapásra vádlott lesz a vádlóból, anélkül, hogy Jézus bármit is a fejükhöz vágott volna. Az Isten által, a teremtéskor beépített jelzőberendezés, az ún. lelkiismeret az, ami vádol.
Miért nem ítélte el Jézus a házasságtörő asszonyt? Talán szerinte nem volt bűn az, hogy nem a férjével találták félreérthetetlen helyzetben? Dehogynem! De az asszony, mire odaértek vele a kövezőhelyre, úgymond megkapta a magáét! Ahogy végighurcolták a városon a szomszédok és mindenki szeme láttára, leköpdösték, megdobálták, kellőképpen megalázták, ráadásul tudatában volt annak, hogy bűnt követ el, már miközben az elkövetés folyamatban volt. Sokszorosan megbánhatta, amit tett, mire Jézus elé került. Ráadásul egyedül! Hiszen tudjuk, hogy a házasságtöréshez két ember kell. A férfi azonban az írástudók törvényértelmezése szerint nem volt bűnös, csak az asszony.
A kárörvendő tömeg szívében azonban gonosz indulat volt. Az emberek mindig kaphatók arra, hogy másokat vádolhassanak, mindaddig, amíg ők maguk háttérben maradhatnak. Ez a háttere valamennyi idegengyűlöletnek. Van kire kivetíteni, rákenni a bajokat, sokszor a saját lustaságot, hanyagságot. A tömeg pont ezt tette a házasságtörő asszony esetében, de a lincselésekkor, vagy akár a koncepciós perekben tanúskodók. Ráadásul ezek a kövezők (nem utat!) abban a hiszemben jöttek, hogy jót cselekszenek, hogy Isten akaratának felelnek meg, és csak Jézus szavai nyomán rémlett fel bennük, hogy talán mégsem. Ezért mondom, hogy a figyelmeztetés a kővel kezükben kisomfordálókról szól. Azt kell tehát végiggondolnunk bűnvallásunk alkalmával, hogy mi mennyiben vagyunk olyanok, mint ők. Valamennyire mindannyian…


Megindult a Gyülekezet internetes honlapja!
A www.parokia.hu című magyar református portálon 2005. február 10. óta a Dél-Amerikai gyülekezetek között egyedüliként, Gyülekezetünknek van internetes honlapja. A website a főoldalról érhető el, vagy a Régiók között legördítve a Dél-Amerika fejezetig, vagy a betűrendes mutatóban az Argentínai Magyar Evangéliumi Református Keresztyén Egyház cím alatt. A website gondozását Tóth L. Kristóf végzi.
Az oldalt egyébként minden internetezőnek melegen ajánljuk, mert nem csak egyes gyülekezetek bemutatkozásai találhatók meg rajta, hanem mindennapi bibliai áhítatok, időszerű kérdések, bibliafordítások, internetes rádióműsorok, és sok-sok hasznos link.

Rejtvény
Írja be a Dáviddal kapcsolatos megfejtéseket a vízszintes sorokba, és a kiemelt függőleges sorban megkapja híres leszármazottjának a nevét!
1. Dávid apja - 2.Dávid fővárosa - 3. E törzsből származik Dávid - 4. Ennyi évesen kenték fel Izráel királyává Hebrónban - 5. Dávid barátja - 6. Dávid „kedvenc” felesége - 7. Dávid éneke - 8. Dávid elődje és apósa - 9. Gát királya, akinél Dávidot bolondnak nézték.

Az Úr 2005. évének márciusi és áprilisi alkalmai:
Március 2-án 16.00 órakor Bibliaóra
6-án 10.00 órakor Böjt 4. vasárnapi Istentisztelet
9-én 11.00 órakor Böjti Istentisztelet az Öregotthonban
13-án 10.00 órakor Böjt 5. vasárnapi Istentisztelet
20-án 10.00 órakor Virágvasárnapi Istentisztelet
23-án 11.00 órakor Nagyheti Istentisztelet az Öregotthonban
24-én 18.00 órakor Nagycsütörtöki Istentisztelet
25-én 10.00 órakor Nagypénteki Istentisztelet
27-én 10.00 órakor Feltámadási Istentisztelet úrvacsorával
28-án 11.00 órakor Feltámadási Istentisztelet az Öregotthonban
Április 3-án 10.00 órakor Istentisztelet
6-án 11.00 órakor Istentisztelet az Öregotthonban
10-én 10.00 órakor Istentisztelet
17-én 10.00 órakor Istentisztelet
20-án 11.00 órakor Istentisztelet az Öregotthonban
24-én 10.00 órakor Istentisztelet
Rendszeres alkalmaink
Az év minden vasárnapján és vallásos ünnepén délelőtt 10.00 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban (Ramón Freire 1739); márciustól decemberig minden hónap első szerdáján 16.00 órától pedig Bibliaórát. A Szent István Öregotthonban (Pacífico Rodríguez 1162, Chilavert) minden páros héten szerdán 11.00 órakor tartunk Istentiszteletet. Rendszeres időközönként gyermekistentiszteletet is fogunk tartani, külön az 5-10 és a 11-15 éves korosztálynak.
A Gyülekezet elérhetőségei
Ramón Freire 1739, Buenos Aires, Capital Federal. Telefon: 4551-4903.
A lelkész elérhető a fenti címen, telefonon, továbbá
a kristot@axelero.hu e-mail címen és a (15) 5746-6505 mobilszámon is.

A magvető vet, az olvasó pedig terem. Jó gyümölcsöket.
















2005. évi 1. szám

Új Magvető
2005. 1. szám

Kedves magyar Testvéreink!

Mindenkit szeretettel hívogatunk anyanyelvű Istentiszteleteinkre. Távol áll tőlünk, hogy akárkit el akarjunk választani az egyházától, még kevésbé a hitétől. Az ajánlatunkat csakis az indítja, hogy biztosak vagyunk abban, hogy fontos közös kincsünk, a Biblia tanulmányozása, és feltételezzük, hogy ha ezt magyarul tesszük, jobban esik.
Testvéri szeretettel kívánok áldást, békességet,
Pataky László.

Előzetes a 2. számból
Január 9-13 között Córdobában időztem, hogy jobban megismerkedjem a cserkészekkel. A fiúk táborában laktam, az ő főztjüket ettem, (néha készítettem), és segíteni igyekeztem abban, hogy az Úrral is közösségbe kerüljenek. Hosszabb beszámolót olvashatnak a február 20-án megjelenő második számban. TLK

Zenés áhítat és közös ebéd lesz 2005. február 20-án, böjt második vasárnapján, délelőtt 10 órai kezdettel. Ez alkalommal az igehirdetés spanyolul fog elhangzani, és az Istentisztelet után közös – böjti – ebéden maradhatunk együtt.

Következő számunkban Rdo. Gabriel Miraz testvérünktől olvashatnak írást a böjttel kapcsolatban, természetesen spanyolul.


A Biblia mellett elcsendesedve
„Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, és átmentek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de Jézus megszólalt: ››Én vagyok, ne féljetek!‹‹ Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak” (János 6,16-21)

Jézus a tengeren sétálva csatlakozik tanítványaihoz a csöndesnek épp nem mondható Galileai-tavon. Alig pár óra telt el azóta, hogy saját szemükkel láthatták, hogy Jézus olyan kevés ennivalóból, amivel öt éhes embert sem nagyon lehetett volna jóllakatni, tömegétkeztetési akciót bonyolított le igen nagy sikerrel. Nem maradt éhes száj az Őt meghallgatók között. Most pedig, miután ennek a hatalmas csodának a tanúi voltak, a tanítványok megrémülnek, hogy azt látják, Jézus mit sem törődve a klasszikus fizika törvényszeruségeivel a víz felszínén sétál. Lehet, hogy azt gondolták, ilyet még soha nem láttunk! Ez igaz, de kenyérszaporítást sem.
A tanítványok emberek voltak, Jézus pedig Isten. Ami a tanítványokat emberré tette, mind megtalálható volt Jézusban, a bunt kivéve. Ami Jézust Istenné tette, abból semmi nem volt megtalálható a tanítványokban. Mégis rájuk sugárzott Jézus személye. Ez alatt azt kell érteni, hogy mint tanúk, részesei voltak az Úr csodatételeinek. Nem közönsége, hanem hites és hiteles tanúságtevői. Ez volt az ő elhívásuk, és az Úr Jézus pontosan erre a feladatra akarta őket felkészíteni azokkal a dolgokkal, eseményekkel és csodákkal, amikkel szembesítette őket, amiknek kitette tanítványait. Eredménye pedig az a fantasztikusan erőteljes szolgálat lett, amelyet Péter vezetésével végeztek Pünkösd után, és amelynek nyomán létrejött az Egyház.

Az Interneten böngészőknek ajánljuk a következő oldalakat:
www.reformatus.hu – a Magyarországi Református Egyház hivatalos lapja
www.parokia.hu – a Református Portál
www.ezazanap.hu – a felekezetközi keresztyén fesztivál honlapja
www.goodnews.hu – a budapesti Good News keresztyén könyvesbolt lapja
www.szolmagazin.hu – keresztyén könnyűzenei oldal

Életünk háza
„Isten épülete vagytok. 10Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. 11Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. 12Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; 13az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. 14Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; 15de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. O maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. 16Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? 17Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Korinthus 3,9c-17)

Az idős ácsmester nyugdíjba készült. „Úgy érzem, eljött számomra a pihenés ideje. Nem építek több házat – mondta a munkaadójának. Ami még az életemből hátravan, azt feleségemmel, gyermekeimmel és az unokáimmal szeretném tölteni, nyugalomban, békességben. A havi jövedelmem persze hiányozni fog, de majdcsak megleszünk valahogy.
Az építési vállalkozó sajnálta, hogy el kell engednie egy ilyen jó munkást. Megkérdezte tőle, hogy nem építene-e még egy házat utoljára, az ő kedvéért. Az ácsmester végül engedett a kérésnek. Ám ahogy a munka haladt, egyre inkább látszott, hogy a készülő ház különbözik az addigi mesterművektől. Rossz minőségű anyagokat használt, lélektelenül, felületesen dolgozott. Sokak által elismert pályafutásának méltatlan befejezése lett ez a ház. Mikor az ácsmester elkészült, megérkezett a munkaadója. Szemrevételezte a házat, majd egy kulcsot nyújtott át régi, kedves alkalmazottjának.
– Önnek készült ez a ház – mondta –, ez az én búcsúajándékom. Az ácsmester megdöbbent, aztán mélységesen elszégyellte magát. Most aztán nyögheti hitvány munkájának következményeit. Ha tudta volna, hogy saját házát építi, mindent másként csinált volna.
Nem hasonlítunk mi is az ácsmesterhez? Gyakran mi is gondatlanul építkezünk, építjük életünk házát, de hogyan? Időnként nem inkább romboljuk? Máskor megalkuszunk, a legjobb megoldás helyett beérjük kevésbé jóval is, és még a legfontosabb részleteknél sem teszünk meg mindent, ami tőlünk tellene. Csak akkor vesszük észre, hogy mit okoztunk, amikor már benne kell élnünk a házban, amit saját magunk építettünk. Ha előre tudtuk volna, mindent másként tettünk volna.
Ez az ácsmester mi vagyunk. Saját életünk házát magunk építjük. Minden nap hozunk egy deszkát, beütünk egy szöget, felhúzunk egy falat. Legyünk bölcsek, ez az egyetlen életünk van. És ha csak egyetlen napunk lenne hátra, még ezen a napon is érdemes jól és méltósággal élni.
Életünk háza a barkács-folyóiratok „csináld magad” rovatának munkáihoz hasonlóan épül. Mai életünket tegnap alapoztuk meg. Amit ma teszünk, annak pedig holnap mutatkoznak meg a következményei. Ha szép házban szeretnénk élni, minden nap érdemes minőségi munkát végezni. (Lydia Magazin, 2000/1. szám, 29. oldal)

[Jézus mondja:] „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. 48Hasonló ahhoz a házépíto emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kosziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. 49Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult.”
(Lukács 6, 47-49)


Az Úr 2005. évének Feltámadási alkalmai:
Február 9-én 11.00 órakor Istentisztelet az Öregotthonban
13-án 10.00 órakor Böjt első vasárnapi Istentisztelet úrvacsorával
20-án 10.00 órakor Böjti zenés áhítat spanyol nyelvű igehirdetéssel, utána ebéd
23-án 11.00 órakor Böjti Istentisztelet az Öregotthonban
27-én 10.00 órakor Böjt 3. vasárnapi Istentisztelet
Március 6-án 10.00 órakor Böjt 4. vasárnapi Istentisztelet
9-én 11.00 órakor Böjti Istentisztelet az Öregotthonban
13-án 10.00 órakor Böjt 5. vasárnapi Istentisztelet
20-án 10.00 órakor Virágvasárnapi Istentisztelet
23-án 11.00 órakor Nagyheti Istentisztelet az Öregotthonban
24-én 18.00 órakor Nagycsütörtöki Istentisztelet
25-én 10.00 órakor Nagypénteki Istentisztelet
27-én 10.00 órakor Feltámadási Istentisztelet úrvacsorával
28-án 11.00 órakor Feltámadási Istentisztelet az Öregotthonban
Rendszeres alkalmaink
Az év minden vasárnapján és vallásos ünnepén délelőtt 10.00 órakor Istentiszteletet tartunk a Templomban (Ramón Freire 1739); márciustól decemberig minden hónap első szerdáján 16.00 órától pedig Bibliaórát. A Szent István Öregotthonban (Pacífico Rodríguez 1162, Chilavert) minden páros héten szerdán 11.00 órakor tartunk Istentiszteletet. Rendszeres időközönként gyermekistentiszteletet is fogunk tartani, külön az 5-10 és a 11-15 éves korosztálynak.

A Gyülekezet elérhetőségei
Ramón Freire 1739, Buenos Aires, Capital Federal. Telefon: (11) 4551-4903.
A lelkész elérhető a fenti címen, telefonon, továbbá a ??????????@axelero.hu
e-mail címen és a (15) 5746-6505 mobilszámon is.

A magvető vet, az olvasó pedig terem. Jó gyümölcsöket.







Nyitószám

A 2004. év karácsonyára, számozás nélkül kiadott legelső szám.